Időjárás

10 °C

március 25. | Irén, Írisz

Deutsch English
Százezer virágpalánta kerül a tereinkre
Százezer virágpalánta kerül a tereinkre

Megkezdődött Győrben az egynyári virágok kiültetése. A Győr-Szol Zrt. munkatársai az elmúlt évekhez hasonlóan a város közterületein jelentős mennyiségű növényt ültetnek el ezekben a napokban, idén is mintegy 100 ezer palánta került az ágyásokba. A munkálatok jelképes elindításaként Dr. Pergel Elza és Radnóti Ákos alpolgármesterek ültetettek virágokat a Mártírok útja mellett található ágyásba, melyben egy szívformát alakítottak ki piros begóniákból.  

A Győr-Szol Zrt. május második hetében megkezdte Győrben az egynyári virágok kiültetését a városi virágágyakba. Az előkészítő munkák részeként a cég dolgozói a tavaly ősszel elültetett, mostanra a díszítőértékét veszített kétnyári növények, illetve tulipán, jácint és nárcisz növények hagymáit április végén-május elején kiszedték a földből, majd megtörtént a virágágyak tápanyag-utánpótlása és a gépi talajmegmunkálás, rotálás.

A virágosítás megkezdéséről tartott sajtótájékoztató helyszínén, Győrben a Mártírok út melletti virágágy mögötti molinón a város logója és a „Szívügyünk” szöveg látható, ezt egészíti az ágyásban kialakított szívforma, benne a Győr felirat. A Mártírok úti virágágyban összesen 3000 darab növény díszlik, 400 bordó levelű díszburgonyából, 1200 tő papagájfűből, valamint 900 piros virágú és 500 fehér virágú begóniából áll. A virágkép kialakításában aktívan részt vettek Dr. Pergel Elza, és Radnóti Ákos alpolgármesterek is.

„Elindul a virágosítási program Győrben, idén közel százezer palánta kerül majd a közterekre. Az ültetés persze nem minden, hiszen ezeket a növényeket folyamatosan gondozni kell, hiszen folyamatos öntözést igényelnek. Több zöld területünkre automata öntözőrendszereket telepítettünk, a Szent István út virágládáit is elláttuk ilyen berendezésekkel, így szép és gondozott környezetet tudunk teremteni” – mondta Radnóti Ákos alpolgármester, aki hozzátette, a virágültetésbe most már hagyományosan a városvezetés is becsatlakozik, hiszen ezzel is példát szeretnének mutatni a környezettudatos szemléletből.

Dr. Pergel Elza alpolgármester gyakorlott virágültető, hisz otthon is van kiskertje, amelyben virágokat és zöldségeket nevel, mint mondta: kis zöld, nagy boldogság…

„Ajándékként is szeretjük a virágokat, de tapasztalatom szerint a városban járva-kelve is szeretjük nézegetni a színpompás virágokat, szeretik a városlakók, ha színes a környezetük. Azt gondolom, komoly feladat egy ekkora nagyvárosban, hogy zöldterületeinket virágos szigetekkel megszakítsuk, és megpróbáljuk jobb kedvre deríteni az embereket, hisz 2015 óta van min rosszkedvűnek lenni. Volt migrációs válság, Covid-járvány és most a háború a szomszédunkban, mi lehetne nyugtatóbb épp májusban, amikor tombol a természet, mint egy csodálatosan tündöklő virágágyás az épített környezetben a város szívében.” – fejtette ki dr. Pergel Elza.

A szokásos éves virágosítási akció keretében két hét alatt összesen több mint 100 ezer egynyári palántát ültet el a Győr-Szol Zrt. a város közterületein. A munkában résztvevő mintegy 20 dolgozó egy nap alatt átlagosan 14.000 tő növényt helyez ki előre meghatározott terv és rajzok szerint a virágágyásokba. A program keretében virágba borul Győrben többek között a Honvéd liget, az Eötvös és a Bisinger park, a Batthyány, a Kálóczy tér, a Radó sziget és a Káptalan domb. Megyeháza előtti téren és a Bisinger sétányon a szobrok körül évelő virágok is helyet kapnak. A szakemberek idén is előtérbe helyezték a magyar fajtákat. A hazai körülményekre nemesített növények, a városi élet sajátosságait – légszennyezés, por, hőség – jól tűrik. A virágágyakba kerül például papagájfű, begónia, kakastaréj, díszcsalán, kúpvirág, hamvaska, bársonyvirág.  A Győr-Szol Zrt. a virágoszlopokat, a virágládákat és a további mobil növénydekorációs elemeket is hamarosan kiszállítja a sétálóutcákba és a terekre.