A legmodernebb technológiák, lézervágó berendezések, flexibilis robotcellák, hálózatba kapcsolt digitális rendszerek szolgálják az Audi Hungaria exkluzívszériás gyártáskapacitásának bővülését, a szerszámüzem jelentős bővítésével – jelentette be Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke az avató ünnepségen.
Városunkban készülnek az exkluzív autómodellek karosszériái
A Lamborghini, az Audi, valamint a Bently modelljei is Győrből kapják új, exkluzív „ruhájukat”, a karosszériaelemeket. Alfons Dintner szerint a csarnok bővítésével folytatódik az Audi folyamatos győri sikertörténete. A mostani bővítés eredményeképpen 6300 négyzetméterrel nőtt a gyártó- és logisztikai csarnok területe. A sportosság és az elegancia karosszériaruhái készülnek itt, az eddigieknél is jobban ki tudjuk szolgálni vevőink exkluzív igényeit, hangoztatta a vállalat vezetője. Megköszönte munkatársai kreativitását, kiemelkedő tudását, az állam és a város támogatását, és azt mondta: az Audi ezzel a beruházással ismét eredményesen bizonyította Győr iránti elkötelezettségét.
A győri szerszámgyár bővítése 3,8 milliárd forintba került, ebből 1,2 milliárdot a magyar kormány adott támogatásként, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki a kormány nevében további együttműködést ígért a gyárnak.
A miniszter utalt rá, hogy két és fél éven belül a mostani a második súlyos válsághelyzet a világban. A Covid-járvány váratlanul törtre ránk az ajtót, gazdaságilag azonban ebből is sikeresen kerültünk ki. Bizonyíték erre az Audi mostani gyárbővítése, melyet még akkor határozott el a konszern a kormány támogatásával, amikor a járvány idején más cégek inkább leépítették tevékenységüket, s elbocsátották dolgozóikat. Az ország éppen azért tudott megerősödve kikerülni mindegyik válságból, mert a legkedvezőtlenebb időszakban is a haladás, a fejlődés, az előre lépés stratégiáját választotta, hangoztatta a miniszter. Szijártó Péter Győrről úgy fogalmazott: a jelenlegi városvezetés, dr. Dézsi Csaba András polgármester a garancia arra, hogy a jövő valóban Győrben épül.
A karosszériagyárat a színpadon a Start gomb közös megnyomásával indították el. Az új csarnok megtekintése után dr. Dézsi Csaba András polgármester egy Puskás szobrot adott ajándékba a közismerten focirajongó miniszternek. A világszerte ismert focista szobrát Lebó Ferenc győri művész készítette.
Fotók: Vig Norbert