Időjárás

10 °C

október 04. | Ferenc

Deutsch English
Talajvízállapot mérési eredmények Győrszentivánról
Talajvízállapot mérési eredmények Győrszentivánról

Dr. Dézsi Csaba András, Győr Megyei Jogú Város polgármesterének sajtóközleménye:

Megérkeztek a Polgármesteri Hivatalba a Győrszentivánon általunk megrendelt mérések adatai. A vizsgálatból kiderül, hogy a komponensek értékei nem utalnak egyértelmű, ipari szennyezésre, de ennek ellenére fontosnak tartom az esetleges, legkisebb szennyezés forrásának felkutatását és annak megszűntetését.

A környezetvédelem számomra mindig is fontos volt, ezért is lett létrehozva javaslatomra 2020-ban a Környezetvédelmi Bizottság. Polgármesterségem óta a Hivatal Környezetvédelmi Osztállyal is bővült.

Számomra minden győri egészsége fontos, ezért is rendeltük meg január végén Győrszentiván környezetében a talajvízállapot értékelő mérést. A kiértékelése ennek a mérésnek a héten meg is érkezett a Polgármesteri Hivatalba a munkatársaimhoz.

A szakemberek a mintavételt három helyszínen végezték el, figyelembe véve a talajvízáramlás irányát, valamint a Szentiváni Öko Szeglet korábbi méréseinek helyszíneit. Azért is örülök a szentivániak kezdeményezésének, mert így összesen hat pontról tudunk egy tisztább képet látni. Orvos-polgármesterként már megtapasztaltam, hogy minél alaposabb egy vizsgálat annál pontosabb a diagnózis.

A szakvéleményt és a kapcsolódó dokumentumokat megküldjük az ügyben hatáskörrel rendelkező Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak a szükséges intézkedések megtétele céljából.
Célom, hogy minden győri biztonságos és egészséges környezetben élhessen, ezért ennek érdekében mindent megteszek, hogy a Győrbe települő vállalkozások a tevékenységük során a legszigorúbb helyi előírásoknak megfelelően működjenek. Természetesen a már jelenlevő vállalkozásoknak is be kell tartaniuk a környezetvédelmi szabályokat.

A laboratóriumi vizsgálatok elvégzése után a paraméterek tekintetében került határértéknél magasabb koncentráció meghatározásra: nitrát (4F), szulfát, antimon és arzén (5F), antimon és alumínium (6F).
A szakértők véleménye szerint a nitrát és a szulfát magasabb értéke betudható esetlegesen a környező mezőgazdasági területek hatásának.
Az antimon jelenléte visszavezethető vulkanikus eredetű kőzetekre is. Az Alpokból származó kőzetek tartalmazhatnak antimonitot, melyekből kioldódó antimon lokális megemelheti a koncentrációját.
Az alumínium magasabb koncentrációban való jelenléte utalhat emberi eredetű szennyezésre (ipari szennyezés vagy hulladéklerakás) is, mivel természetben előforduló elem, de ott kisebb mennyiségben.
Az arzén nem megfelelőségét antropogén eredetként a peszticidek alkalmazása is okozhatja. Ez a környező mezőgazdasági területek mellékhatásaként jelentkezhet az 5F jelű furat esetében.

Az NMP esetében az Éurofins Analytical Services Hungary Kft. a módszer kimutatási határa 1 μg/l. A meghatározott érték nem érte el ezt a kimutatási határt.

A Győrszentiván térségében végzett talajvíz méréséről szóló szakvéleményt teljes terjedelemben közzétettük a város hivatalos oldalán, amit az alábbi hivatkozáson elérhetnek: https://gyor.hu/talajviz-allapotertekelo-szakvelemeny-felulvizsgalata-gyorszentivan/

Az Önkormányzat részéről a Katasztrófavédelmi Igazgatósággal történő kapcsolattartásra Dr. Laczkovits-Takács Tímea alpolgármestert bíztam meg, mint a környezetvédelemért felelős városvezetőt.

Továbbá, köszönöm szépen a Szentiváni Öko Szeglet lelkiismeretes, körültekintő és minden győri egészségének megóvását célzó környezetvédelmi tevékenységét. Bízom benne, hogy együttműködésünkkel és összefogásunkkal közös eredményeket tudunk elérni a környezetvédelem terén, a győri lakosok és városunk érdekében.

Szívügyünk Győr!