A Tatai úti, a Régi Szentiváni úti és a Kodály Zoltán utcai kerékpárút építésével, valamint az Adyvárosba tervezett forgalomcsillapított övezet kialakításával kezdetét vették városunkban azok az újabb kerékpárút hálózat bővítő munkálatok, melyekre Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata több mint 625 millió forintos európai uniós támogatást nyert.
A projekt célja, hogy tovább bővítse a város kerékpárút hálózatát, ezáltal biztonságosabbá váljon a kerékpáros közlekedés, valamint újabb forgalomcsillapított övezettel bővüljön a város.
A kerékpározás nem csak egészséges, de környezetbarát alternatívája is az autós közlekedésnek. Orvosként és polgármesterként is fontosnak tartom az egészséges életmód népszerűsítését, és a környezetünk egészségéért tett intézkedéseket egyaránt. – fogalmazott Dr. Dézsi Csaba András polgármester. A projekttel kapcsolatban elmondta, egy olyan nagyszabású, több területen zajló kerékpáros infrastruktúra fejlesztés valósul meg, amely a győrieket és a Győr környékén élőket egyaránt szolgálja. Bízik benne, hogy a fejlesztések és az egyre jobb kerékpáros körülmények révén egyre többen választják a közlekedés ezen egészséges formáját.
Radnóti Ákos alpolgármester, adyvárosi önkormányzati képviselő a beruházás kapcsán kiemelte, a kerékpáros fejlesztések folyamatosak a városban, és a közösségi GyőrBike rendszer is erősíti azt az infrastruktúrát, amelyet szerencsére egyre többen használnak. Hozzátette, a Kodály Zoltán utca két végén, a Szigethy Attila úton és az Ifjúság körúton is megújultak a kerékpárutak, így ehhez is jól kapcsolódik a most induló fejlesztés.
Kara Ákos országgyűlési képviselő kiemelte, a győri kerékpáros fejlesztéseket úgy tervezik, és úgy valósítják meg, hogy azok egy hálózatba kapcsolódjanak egymással, így a mostani fejlesztések is illeszkednek a korábban elkészült szakaszokhoz. Az egyre bővülő győri kerékpárút-hálózathoz a települések közti útvonalak, köztük a szintén most épülő Győr-Pannonhalma kerékpárút is jól csatlakozik, így az egész térség számára jelentős fejlesztésekről van szó.
Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő elmondta, az elmúlt időszakban mintegy száz kilométer kerékpárút épült vagy került felújításra városunkban ezért ma már kijelenthetjük, hogy Győr a kerékpározók városa. Jelentős uniós és hazai forrásból nem csak a belső kerületekben és a lakótelepeken, hanem a peremkerületeket érintően is jelentős kerékpárút hálózat bővítés történt és zajlik jelenleg is. „A most épülők közül kiemelten fontosnak tartom az Ipari Pakban működő több mint hétezer munkahely gyors és biztonságos kerékpáros elérését biztosító Régi Szentiváni út és a Tatai út mentén megépülő új szakaszokat.”
„A beruházást nem csak adyvárosi önkormányzati képviselőként, de a Környezetvédelmi Bizottság elnökeként is üdvözlöm. A fejlesztés nem csak az adyvárosiak közlekedési lehetőségeit növeli, de városi szinten bővíti a kerékpáros úthálózatot, vagyis hozzájárul a környezetbarát, alternatív közlekedési mód erősítéséhez.” – fogalmazott Szálasy László, a Környezetvédelmi Bizottság elnöke.
A most megkezdett munkálatok során
- a Tatai úton a kerékpárút a Hecsei úti körforgalmú csomópont és a Tibormajori út csomópontja közötti szakaszon épül meg. Csatlakozik a Hecsei úti körforgalom meglévő kerékpárútjához, valamint kétirányú kerékpáros átvezetéssel a Tibormajori úthoz.
- a Régi Szentiváni úton az út északi oldalán épülő kétirányú kerékpárút a felmérések szerint jelentős forgalmat bonyolít majd le a belső városrészek és az Ipari Park között, és mindkét végén meglévő, vagy tervezett kerékpáros hálózati elemhez kapcsolódik.
- a Kodály Zoltán utcában két oldalon vezetett egyirányú kerékpárút épül, mely két, a kerékpárral közlekedők számára is rendkívül fontos csomópontot köt össze, a Földes G. utcai körforgalmú csomópontot és az Ifjúság körutat. Az új kerékpárút mindkét végén már kiépített kerékpárútba csatlakozik.
- A Kodály Zoltán utcában a kerékpárút építésével együtt kezdetét veszi egy forgalomcsillapított övezet kialakítása is: Adyváros sűrűn lakott, főként panelházas övezet, mely jelentős lakosságszáma miatt nagy kerékpáros és gyalogos forgalommal rendelkezik. A kerékpárút kiépítés mellett ezért fontos a terület forgalomcsillapítása is. Ezt a célt szolgálja a Kodály Zoltán utca és szervizútja csomópontjában, illetve a szervizúton új kerékpáros és gyalogos átvezetéseknél, valamint az új kerékpáros nyomvonal átvezetésnél tervezett sebességcsökkentő pódiumok kialakítása. Emellett a Móra Ferenc Általános Iskola és Szakgimnázium mellett, illetve a vele szemben lévő óvodánál egy-egy fedett kerékpártárolót alakítanak ki.
A projekt keretében további kerékpárutak építésére és kerékpáros nyomvonalak kialakítására is sor kerül, ezek közül jelenleg a Reptéri út mellé tervezett kétirányú kerékpárút, valamint a Szőnyi Márton utcában az Erfurti út és a Zöld utca között, illetve a Tibormajori úton a 813. sz. úttól a Tatai útig terjedő szakaszon kialakítandó kerékpáros nyomvonalak közbeszerzési eljárása zajlik. Ezeken a helyszíneken a munkálatok az eljárás sikeres lezárását követően kezdődhetnek el. – szerepel a projekt közleményében.
A „Kerékpáros közlekedési hálózati infrastruktúra- és szolgáltatás fejlesztés Győrben” című, TOP-6.4.1-16-GY1-2017-00002 azonosítószámú projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Állam társfinanszírozásban valósult meg. A projekt kedvezményezettje Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata. A támogatás összege: 625.121.990 Ft.