Június 11-én a Szövetség út – Bácsai út kereszteződésében, míg pénteken a Hortenzia és Írisz utcákban kell korlátozásra számítani…
Csütörtökön (06.11.) 12:00 és 18.00 óra között zajvédőfalat cserélnek a Szövetség út – Bácsai út sarkánál lévő társasházaknál. A meglévő zárt fal felső elemeit átlátszó panelekkel váltják ki. A daruzási, építési folyamatok miatt a kereszteződésben félpályás lezárás lesz csütörtök délután. A Bácsa irányába haladó autóbuszok számára fenntartott autóbuszöblöt zárva tartják a munkavégzés idejére. Az autóbuszok ideiglenes megállóhelyen a Szövetség utcában állnak meg. A munkavégzés idejére a járdát is lezárják a forgalom elől.
Az előzetesen kiadott lakossági tájékoztatástól eltérően egy nappal később, csütörtök helyett pénteken (06.12.) végzik el Sáráson a Hortenzia és Írisz utcák felületi bevonását. Ezzel az eljárással a két utca pormentesítéséről gondoskodnak bazaltzúzalékos bitumen szórással. A beavatkozás idejére a két utcát lezárják a forgalom elől, ezért arra kérik az itt lakókat, hogy autóikkal a két utcát szíveskedjenek elhagyni, illetve szükség szerint a többi utcát vegyék igénybe parkolás céljából. A munkavégzés ideje alatt a Kövirózsa utca, Csipkerózsa utca, Csillagfürt utca, Nőszirom utca valamelyikén keresztül lehet közlekedni a Szitásdomb utca irányába. – közölte Máthé-Tóth Péter a győri Útkezelő Szervezet szóvivője.