Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepelte a győri Tourinform iroda november 5-én, a Baross Gábor út 21. szám alatti Látogatóközpontban. A jubileumon az elmúlt három évtized eredményei mellett a személyes vendégfogadás értékéről, a helyi összefogásról és Győr turisztikai lehetőségeiről is szó esett.
Az 1996-ban megnyílt iroda három évtizede segíti a városba érkező turistákat és a helyi lakosokat. A kezdeti kis pavilontól a mai Látogatóközpontig hosszú utat járt be: a tájékoztatás mellett programajánlással, rendezvényjegyek értékesítésével és a helyi szervezetekkel kialakított együttműködésekkel is hozzájárul Győr turisztikai életéhez.
Az ünnepségen elsőként Fűzy András, Győr turizmus és idegenforgalom területét felügyelő tanácsnoka mondott köszöntőt. Beszédében a turizmusban és a vendéglátásban rejlő tartalékokra irányította a figyelmet. Megfogalmazása szerint ezeknek a területeknek stratégiai szerepet kell kapniuk a város jövőjében. Az előrelépéshez a vállalkozások, a civil szervezetek, az önkormányzati intézmények, a városi cégek és az egyetem összehangolt munkáját szorgalmazta.
Fontos célként jelölte meg, hogy Győr többnapos tartózkodásra ösztönözze a látogatókat. Ehhez a város és környéke kínálatát egységben érdemes bemutatni: a kulturális és sportprogramok, a folyók és a Szigetköz természeti értékei, valamint a kerékpáros, az öko- és a gasztroturizmus lehetőségei egymást erősíthetik.
A tanácsnok szerint Győrben megvan a lehetőség arra, hogy regionális turisztikai központtá váljon. Ebben a Tourinform szakembereinek a jövőben is fontos összekötő és szervező szerepet szánna. Hangsúlyozta azt is, hogy a turizmus fejlesztése a helyi vállalkozások megerősítésén keresztül munkahelyek megőrzéséhez és létrehozásához, valamint a város gazdasági lehetőségeinek bővítéséhez járulhat hozzá.

Ezt követően Sajó Veronika, a Visit Hungary Turisztikai Márka és Hálózatmenedzsment terület kiemelt vezető szakértője köszöntötte a résztvevőket. Azokat a munkatársakat méltatta, akik az elmúlt harminc évben élettel töltötték meg az irodát. Kiemelte a korábbi és jelenlegi irodavezetők, valamint a működés hátterét biztosító fenntartók szerepét. A győri iroda szakmai teljesítményéről szólva arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt évek értékeléseiben az országos átlagot meghaladó eredményeket ért el.
Hangsúlyozta: a személyes figyelem, a helyismeret és a segítőkészség a digitális információszerzés korában is nélkülözhetetlen. A Tourinform munkatársai a vendégek, a szolgáltatók és a helyi közösségek között teremtenek kapcsolatot. Munkájuk a vállalkozások lehetőségeinek bővítését és a települések mindennapi életét is segíti. Köszönetet mondott az iroda munkatársainak az elvégzett munkáért, és további elhivatottságot, örömöt és összetartást kívánt a következő évtizedekre.
