Időjárás

1 °C

november 05. | Imre

Deutsch English
Józanul is boldogan – megnyílt a fotópályázat kiállítása az ÁRKÁD Győrben
Józanul is boldogan – megnyílt a fotópályázat kiállítása az ÁRKÁD Győrben

A hétköznapok örömeit, az együtt töltött idő értékét és az alkohol nélkül is tartalmas kikapcsolódás lehetőségeit mutatja be a „Józanul is boldogan” fotópályázat kiállítása, amely november 4-én nyílt meg az ÁRKÁD Győrben. Az ünnepélyes megnyitón a pályázat díjazottjait is köszöntötték. A több mint száz beérkezett alkotás közül 31 került a tárlatra.

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a Városi Kábítószerügyi Egyeztető Fórummal közösen csatlakozott a Száraz November kezdeményezéshez. A kampány részeként meghirdetett fotópályázat arra ösztönözte az alkotókat, hogy saját nézőpontjukból mutassák meg, mit jelent számukra józanul boldogan élni, és milyen pillanatokban találják meg a mindennapok örömét.

A kiállítást dr. Tóth Péter alpolgármester, a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke nyitotta meg. Beszédében a megelőzés lehetőségeiről szólt, kiemelve: a káros szokások veszélyeinek bemutatása mellett fontos szerepe van annak is, hogy örömet adó, tartalmas alternatívákat kínáljunk.

Mint elmondta, a tárlat ebből a szempontból kettős üzenetet hordoz. Maga a fotózás is értékes szabadidős elfoglaltság, a képeken megjelenő közösségi élmények és tevékenységek pedig további lehetőségeket mutatnak a kikapcsolódásra. A természetben töltött idő, a baráti együttlétek és az alkotás egyaránt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat.

Az alpolgármester hangsúlyozta: a Száraz November önmagunkra is ráirányítja a figyelmet. Lehetőséget ad arra, hogy végiggondoljuk szokásainkat, és felismerjük, mi jelent számunkra valódi örömöt.

„Mikor érezzük jól magunkat a saját bőrünkben” – ezt a kérdést is érdemes feltennünk magunknak, fogalmazott. Hozzátette: a változás az önvizsgálattal kezdődik, azzal, hogy az ember szembenéz saját szokásaival és döntéseivel.

Róna Bálint, az ÁRKÁD Győr centerigazgatója köszöntőjében gratulált valamennyi pályázónak, külön is azoknak, akiknek alkotásai bekerültek a kiállításra. Megköszönte a város együttműködését, és elmondta: a bevásárlóközpont a jövőben is szívesen biztosít helyszínt hasonló társadalmi ügyeknek, városi és civil kezdeményezéseknek.

A megnyitót követően átadták a pályázat díjait. A beérkezett alkotásokat öttagú zsűri értékelte, amelyben a WHO-iroda, a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház, a Partisegély Szolgálat és a Győri Fotóklub képviselői vettek részt.

Az első helyezést Roll Péter Önportré című alkotása nyerte el. A második és harmadik helyre szánt elismerést a zsűri megosztva ítélte oda dr. Lex Mihálynak és Szabó Líviának, mivel munkáikat azonos színvonalúnak találta.

Az eseményen a szervezők köszönetet mondtak a megvalósításban közreműködő partnerszervezeteknek és valamennyi pályázónak. Külön kiemelték Tóth Fruzsina, a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház diplomás ápolójának szerepét, aki a kiállítás ötletgazdája és mentora volt. Megköszönték továbbá a Partisegély Szolgálat és a Győri Fotóklub együttműködését, valamint Róna Bálint centerigazgató és Nagy Ágnes marketingvezető segítségét. Az ÁRKÁD Győr térítésmentesen biztosította a tárlat helyszínét.

A „Józanul is boldogan” fotókiállítás november 20-ig tekinthető meg az ÁRKÁD Győr földszintjén, az OTP Bank előtti folyosórészen.