Felmérik a városi fecskeállományt, védik élőhelyüket, és még a fészeképítésbe is besegítenek. A Városi Fecskevédelmi Program a győriek bevonásával mentené meg a védett madarakat…
A fecskék egyedszáma az elmúlt évek alatt drasztikusan csökkent, a szakemberek szerint pár éven belül, akár el is búcsúzhatunk a magyarok egyik legkedvesebb madarától. Hogy ez ne így legyen, erre hivatott a Városi Fecskevédelmi Program.
„A környezetvédelmet kiemelt területként kezeljük, ezért hívtuk életre a Környezetvédelmi Bizottságot, amely aktív munkába kezdett a városért és környezetéért. Ennek fontos állomása a mai nap, amikor elindul a fecskevédelmi program” – fogalmazott dr. Dézsi Csaba András polgármester. Hozzátette, ha tehetünk azért, hogy újra elszaporodjanak a fecskék, akkor azt tegyük is meg. „Ahogy a mondás tartja, egy fecske nem csinál nyarat, de sok fecske szúnyogmentes nyarat csinálhat nekünk.” Utalva arra, hogy egyetlen fecske egy szezon alatt egy kilogram szúnyogot képes elfogyasztani.
Radnóti Ákos környezetvédelemért is felelős alpolgármester kiemelte, már eddig is több program indult a város egészséges környezete érdekében, köztük a fásítási program, amelynek része a Győrben született gyermekek után igényelhető fák ültetése is. Ide sorolta a fakopp nevű műszerrel végzett vizsgálatot a fák egészségének érdekében, és a most induló fecskevédelmi programot is.
A részletekről Markó-Valentyik Anna a Környezetvédelmi Bizottság tagja számolt be. Mint mondta, ez egy alulról jövő, civil kezdeményezésből nőtte ki magát. A Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnáziumban működő Zöld Prohászka képviselői megkeresték a város Környezetvédelmi Bizottságát, a bizottság felvette a kapcsolatot a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kisalföldi Csoportjával, illetve a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság szakembereivel. Eredményeként egy átfogó, szakmai alapokon nyugvó Városi Fecskevédelmi Program indul Győrben, melynek kapcsán arra kérik a győrieket, hogy csatlakozzanak a fecskeállomány felméréséhez. Az állományfelmérő adatlap a Győrplusz hasábjain időről-időre megjelenik, amit kitöltve a Vaskakas Bábszínház bejáratához kikerülő fecske postaládába lehet bedobni június 22-től. Természetesen online is elérhető az adatlap, mintahogyan minden hasznos információ a fecskékkel kapcsolatban a város honlapján induló “Városi Fecskevédelmi Program” menüpontban.
A következő hetekben kísérleti jelleggel a Győr-Szol segítségével sárgyűjtőhelyeket alakítanak ki a fecskéknek hat közparkban. Ezekkel próbálnak a fészkek megépítéséhez alapanyagot és itatót biztosítani a madaraknak. Kérik a lakosságot, hogy ne engedjék ebben gyerekeiket, kis kedvenceiket játszani. Akinek van lehetősége ilyet kialakítani házuknál, lakásuknál, azokat arra bíztatják, hogy segítsék ezzel a fecskék életét. A bizottság várja a programhoz csatlakozni vágyó intézmények, vállalkozások, személyek jelentkezését a honlapon található elérhetőségeken. Markó-Valentyik Anna hangsúlyozta, ez a program csak a győriek segítségével lehet sikeres!
A sajtótájékoztató résztvevői az adatlap kitöltésével már be is csatlakoztak az állományfelmérésbe.