Hagyományteremtő szándékkal rendezte meg Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata június 11-én az Érdemes Diákok Köszöntése elnevezésű ünnepséget, amelyen a város általános és középiskoláinak legkiválóbb tanulóit ismerték el.
Az eseményen azok a diákok vehettek át polgármesteri dicséretet, akiket saját intézményük jelölt ki a 2025/2026-os tanévben nyújtott kiemelkedő tanulmányi, sport- vagy kulturális teljesítményük, valamint közösségi szerepvállalásuk alapján. A díjazottak a polgármesteri dicsérő oklevél mellett a Győr 750 emlékérmét is átvehették.
Az ünnepségen Pintér Bence polgármester hangsúlyozta: a város erejét azok a fiatalok is adják, akik kitartó munkával, szorgalommal és tudásvággyal építik saját jövőjüket, egyben Győr jövőjét is. Kiemelte, különös értéke az elismerésnek, hogy a díjazottakat saját iskolájuk pedagógusai és intézményvezetői jelölték, akik nap mint nap nyomon követik fejlődésüket és közösségi munkájukat.

Beszédében arra is felhívta a figyelmet, hogy a sikerek mögött nemcsak a diákok kitartása áll, hanem a családok támogató háttere és a pedagógusok elkötelezett munkája is, ezért az elismerés közös sikernek tekinthető.
A városházán rendezett ünnepségen a polgármesteri dicséreteket Pintér Bence polgármester és Kovács Tamás oktatásért és köznevelésért felelős tanácsnok adta át a meghívott diákoknak.

A kezdeményezés célja, hogy a város méltó módon ismerje el azokat a fiatalokat, akik eredményeikkel példát mutatnak társaiknak, és hozzájárulnak Győr jó hírnevének öregbítéséhez. A 23 ezer győri diák közül idén az iskolák által legérdemesebbnek tartott tanulók részesültek ebben a rangos elismerésben.
Az ünnepség közös fotózással és fogadással zárult, ahol a díjazottak és családtagjaik kötetlenül is találkozhattak a város vezetőivel.
Győr bízik abban, hogy a most elismert fiatalok a jövőben is példamutató teljesítményükkel gazdagítják közösségüket, és tudásukkal hozzájárulnak a város fejlődéséhez.
