A WHO Egészséges Városok program egy 1986-ban indult mozgalom, amely kezdetben 11 európai város csatlakozásával jött létre. Célja, hogy az "Egészséget Mindenkinek” stratégiát a települések szintjén valósítsa meg. A kezdeményezés óta világméretűvé vált a mozgalom, csupán Európában, a nemzeti hálózatokban több mint ezerötszáz város vesz részt. Győr 1989-ben csatlakozott a mozgalomhoz, azzal a céllal, hogy biztosítsa a városban élők egészségének hosszú távú fenntartásához, fejlesztéséhez szükséges feltételeket. A program alapelve, hogy a településen lakók egészségét alapvetően meghatározzák a helyi közigazgatás által hozott döntések, szolgáltatások (pl. egészséges ivóvíz ellátás, szennyvízelvezetés, hulladékgazdálkodás, egészségügyi alapellátás, szociális ellátások stb.).

Az Egészséges Városok magyar hálózatát jelenleg 24 település alkotja, amelyet az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesülete fog össze.
Győr 1994 óta egyike a három magyarországi projektvárosnak, ezek a települések - mintegy 100 európai várossal együtt - közvetlenül kapcsolódankk a WHO Európai Regionális Irodájához. Az Egészséges Városok program 5 éves ciklusokban működik, a projektvárosi címet minden ötéves ciklusban újra ki kell érdemelni. A projektvárosok évente tartanak munkaértekezletet különböző, az egészséget érintő témakörökben. Az európai hálózatban való részvétel az európai egészségpolitika alakításán túl lehetőséget ad a projektvárosok közötti szakmai együttműködésre, közvetlen információszerzésre, szakmai módszertani anyagokhoz hozzájutásra, a legjobb európai gyakorlatok megismerésére, valamint a helyi innovációk és tapasztalatok megismertetésére is.
A demográfiai változások következtében az egyik komoly kihívás és prioritás az idősek egészsége. Ebben a témában 16 európai projektváros működik együtt az Idősek Egészsége Munkacsoportban.
A Győr városi Kábítószerügyi Egyezető Fórum (KEF) munkáját a WHO Iroda fogja össze, elnöke a szociális területért felelős alpolgármester. Az Idősügyi Tanács munkáját is a WHO Iroda segíti, a Tanács elnöke a Közgyűlés területért felelős bizottságának elnöke. A WHO Egészséges Városok program ernyőszervezetként kezdeményezi, koordinálja, támogatja a városban az egészségfejlesztési törekvéseket.
Az Egészséges Városok program révén a résztvevő városok tudatosan kívánnak tenni polgáraik egészségének megőrzéséért, és az ehhez szükséges, hosszútávon fenntartható, egészséges környezetért. Mindezt a döntéshozatali folyamatokban is érvényre kívánják juttatni. Fontos a helyi közösségek bevonása a célkitűzések megvalósításába. A program az állampolgárokat is igyekszik hozzásegíteni ahhoz, hogy képesek legyenek a saját egészségük megőrzéséért tenni. Az egészségügyben pedig a megelőzés, az ember központú egészségügyi ellátás és az egyenlő esélyű hozzáférés jelentőségét hangsúlyozza.
Jelenleg Győr Megyei Jogú Város Egészségfejlesztési Terve (2022–2026), Győr Megyei Jogú Város Drogstratégiája (2021–2025) és az Idősbarát Győr - Városi állapotfelmérés az idősek helyzetéről és Koncepció az idősek életminőségének javítására Győrben (2020–2024) tervezési dokumentumok és azok éves feladattervei alapján folyik a munka.
A projekt koordinálása a WHO Egészséges Városok Programiroda feladata.
Győrnek az Egészséges Városok magyar és európai hálózatban történő részvétele segíti helyben folyó munka minőségének biztosítását, ugyanakkor növeli is Győr ismertségét, elismertségét, de a legfontosabb, hogy hozzájárul a Győrben élők életminőségének javításhoz.
A WHO Iroda rendszeresen szervez egészségfejlesztési és egészséges életmód népszerűsítését támogató programokat, melyek közül a legismertebb az 1994 óta működő Egészség-Piac.
Az Idősügy területén az Idősügyi Tanács munkájának támogatása mellett a WHO Iroda szervezésében számos további program és esemény valósul meg:
- Alzheimer Café Győr találkozó havi rendszerességgel kerül megtartásra. Célja, hogy a demencia kapcsán nyújt színvonalas előadásokat, információnyújtás és a betegség természetes elfogadása céljából. Alzheimer Café Győr facebook oldala: https://www.facebook.com/alzheimercafegyor
- A Beszélgető Hálózat keretében nyugdíjas önkéntesek látogatnak, illetve tartanak kapcsolatot egyedül, elszigetelten elő idősekkel, a magány és az izoláció okozta mentális betegségek megelőzése érdekében.
- Nyugdíjas Filmklub
- Gyalogló klubok támogatása
- Szenior örömtáncosok támogatása
- Idősek világnapja, Idősek hete: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata minden évben ünnepélyes rendezvényt tart az Idősek világnapja (október 1.) alkalmával. 2025-ben első alkalommal az időseket célző egész hetes programsorozat valósult meg kulturális, egészségmegőrző és közösségi programokkal.
- Alkotó Nyugdíjasok Kiállítása
A WHO egyik fontos alapelve az esélyegyenlőség, ennek szellemében fontos kezdeményezésekért felelős a WHO iroda:
- Esélyegyenlőségi fórum
- Mindenki karácsonya
Az Egészséges Városok Programiroda közösségi média felülete: https://www.facebook.com/egeszsegesgyorert
Győr Megyei Jogú Város Egészségfejlesztési terve és Egészségképe, valamint a WHO Egészséges Városok projekt tevékenységéről szóló beszámolók innen letölthetők:
