Márciusi szokásos ülésén döntött Győr város közgyűlése a Győri Nemzeti Színház és a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér vezetői pozíciójának betöltéséről. Mindkét esetben az eddigi igazgatóknak […]
Hamarosan százezer egynyári növényt, a belvárosi virágoszlopokba pedig közel 5600 palántát ültet ki Győr város területére a Győr-Szol zrt. A növények most a szolgáltató üvegházaiban fejlődnek, a következő […]
Idén 28. alkalommal kerül sor az Egészség-Piac rendezvénysorozatra. A Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata WHO Egészséges Városok Programiroda minden évben az Egészség Világnapjához (április 7.) csatoltan szervezi meg […]
A Győr-Szol Zrt. – az időjárás függvényében – tervezetten március 22-én, szerdán, március 23-án, csütörtökön és március 24-én, pénteken este 22 óra és másnap reggel 6 óra között […]
A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Herman Ottó utcai épülete energetikai korszerűsítésen esett át, a felújítás közel 300 millió forint pályázati forrásból valósult meg. A bibliotéka […]
Apparátusi ülést tartott Győr város Polgármesteri Hivatala. Az értekezleten bejelentették a köztisztviselői állomány illetményalapjának emelését, és köszöntötték a nemzeti ünnepünk alkalmából, állami kitüntetést kapott munkatársakat.
